Digitális gazdasági tanácsadás másképp
Accounting Slovakia
Mindig elérhetőek
vagyunk
Ha csörög a telefon felvesszük. Ha éppen nem tudjuk felvenni, visszahívunk (és nem napok múlva). Az e-mailekre 24 órán belül válaszolunk. Egyszóval: tudsz velünk hatékonyan kommunikálni, elérhetőek vagyunk.
Pontosak és megbízhatóak
vagyunk
Nem késünk a munkával, nem keresünk kifogásokat, nincs csúszás. Munkánk a pontosságról és a megbízhatóságról szól. Ez nálunk minden egyes folyamatot áthat.
Proaktívak
vagyunk
A problémákat sokszor előre látjuk, így időben tudjuk jelezni. Ha bármit észlelünk, arról általában már megoldási javaslattal értesülsz tőlünk.
Velük már együtt dolgozunk
Rólam
Szia, Ing. Szabó Péter Márk vagyok, az Accounting Slovakia alapítója és ügyvezetője. A könyvelés nem csupán munkát jelent nekem, hanem ez a hivatásom, a hobbim, az életem. 4 nyelven is publikáltam már a témában. Már a középiskolában beleszerettem a pénzügyekbe, majd Szlovákia legnevesebb egyetemén tanultam tovább.
Közgazdász-mérnöki diplomát szereztem könyvelés és könyvvizsgálás szakirányon, summa cum laude minősítéssel. Már a tanulmányaim alatt is aktívan dolgoztam a szakmában: két munkahelyem volt egyszerre, miközben már meg is alapítottam az első saját vállalkozásomat. Az Accounting Slovakiát jelen formájában 2018-ban hoztam létre. Olyan ügyfélbázist szerettem volna, akik megbecsülik a hozzáadott értéket a könyvelésben és a tanácsadásban. Akik a könyvelőre nem felesleges nyűgként, hanem együttműködő partnerként, a vállalkozás szerves részeként tekintenek.
Új ügyfélként először velem kerülsz kapcsolatba: személyesen veszem át a könyvelésed, majd a működésedet a saját folyamatainkra alkalmazom. Egészen addig velem fogsz kommunikálni, kapcsolatot tartani, amíg a dolgok nem rendeződnek. Ezt követően a hozzád legjobban passzoló kollégámhoz kerülsz – de továbbra is tudni fogom, mi történik a cégeddel.
Ügyfeleink mondták
Zsolt Szabó
“Segítettek megvalósítani az egyedi ötletemet. Teljesen elégedett vagyok a gyors, pontos és szakszerű munkával. Mindig számíthattunk az Accounting Slovakia-ra. Ajánlom!”
Ondrej Seiner
„Jellemzően szakszerű, pontos és gyors ügymenet. Péterrel a kapcsolatom abszolút kedves, szinte baráti, részéről megfelelő segítőkészséget, precíz munkát és sikeres problémamegoldást tapasztalok.”
András Mayer
„Az Accounting Slovakiával való közös munka előtt teljesen más tapasztalataink voltak a könyvelőkről. Péterék nem „csak” könyvelnek, hanem a vállalkozásunk gazdasági vezetőiként működnek. Figyelmeztetnek az esetleges hibákra, valamint felhívják a figyelmünket azokra a lehetőségekre is, amiket mi magunk talán nem vennénk észre. Precízek, pontosak, és szívesen magyarázzák el a mögöttes folyamatokat is. A közös munka során azt érezzük, hogy számukra is fontos a mi vállalkozásunk teljesítménye, valamint üzleti eredménye”
András Kiss
„Korábbi könyvelőnk visszavonulása után kellett váltanunk. Az Accounting Slovakia spol. s r.o.-ban pontos, gyors, szakmailag megbízható partnerre találtunk, aki a rendelkezésre álló technikai feltételeink mellett zökkenőmentesen vette át cégünk könyvelését. Számunkra nagyon fontos, hogy a munkatársaink között fennálló földrajzi távolságok ellenére, leterheltségünk miatt, minimális információigénnyel végezze munkáját.”
Tibor Zala
„Szabó Péter Márk személyében egy abszolút professzionális úriembert ismertem meg a szlovák cégalapítás és könyvelés területén, aki maximális odaadással, villámgyorsan, és ami nagyon fontos, online intézte az egész ügymenetet. Könyvelőként és adószakértőként tudhatom őt a csapatomban anélkül, hogy bármit is tudnék a szlovák könyvelési és adózási rendszerről, miközben teljesen nyugodt lehetek afelől, hogy minden a törvények betartásával és a jogszabályoknak megfelelően történik.”
Adam Prickett
„Az Accounting Slovakia az AppLearn csoport megbízható partnere a szlovák piacon. Precíz szakértelemmel, hasznos tanácsokkal és rugalmassággal irányítják és támogatják vállalatcsoportunkat a gyorsan változó IT-környezetben.”
Rita Khangeldova
„Az Ensidor Technology viharos időkben lépett együttműködésbe az Accounting Slovakiával, de Péter Szabó szorgalmas segítségének, széles körű szakértelmének és értékes tanácsainak köszönhetően a vállalat könyvelése rendben van és áttekinthető, ami elősegíti a vállalat további növekedését. A szlovákiai nemzetközi ipari vállalkozások finanszírozásával kapcsolatos szakmai segítségért és az időben nyújtott tanácsadásért is rendkívül hálásak vagyunk!”
Egymást keressük?
Akinek tudunk segíteni
-
Aki haladni akar a korral, a digitális világban él, és a modern megoldásokat részesíti előnyben.
-
Aki együttműködő partnerkapcsolatot szeretne.
-
Aki az élet minden területén igényes és profi megoldásokat keres.
Marketingügynökségeknek, gyártóknak, nagykereskedőknek, tanácsadóknak, kurzusokat nyújtó szolgáltatóknak, szoftverfejlesztőknek és egyéb IT-területen mozgóknak (ez a lista nem teljes, tehát ha nem látod itt a saját területedet, de úgy gondolod, mi vagyunk számodra a megfelelő választás, akkor keress minket bizalommal).
Szívügyünk a startupok és a kezdő vállalkozók.
Akinek NEM tudunk segíteni
-
Akinek nem érdeke az optimális működés.
-
Aki imád feleslegesen postára járni.
-
Aki nem akar haladni a korral.
-
Akinek megfelel a „jóvanazúgy” hozzáállás.
-
Aki titoktartó, távolságtartó, nem őszinte, és szándékosan kihagy minket a folyamatokból.
-
Azoknak a vállalkozásoknak sem mi vagyunk a megfelelőek, akik a túlélésért küzdenek, akik a legolcsóbb megoldást keresik, vagy csak az árat nézik, az értéket nem.
-
Végezetül, annak sem, akinek „trükközési” célból lenne szüksége szlovák cégre.
Hívj minket
+421 905 598 394
Keress minket!
Töltsd ki a konzultációs űrlapot, vagy keress minket egyből az alábbi elérhetőségeken!
Küldj e-mailt
info@accountingslovakia.sk
Keress minket!
Töltsd ki a konzultációs űrlapot, vagy keress minket egyből az alábbi elérhetőségeken!
- Küldj e-mailt
- Hívj minket
Jelentkezz konzultációra
A konzultáció minden esetben az Accounting Slovakia ügyvezetőjével, Ing. Szabó Péter Márkkal fog történni.